Fejes Adrienn

Fejes Adrienn vagyok, a Perfect Eye márka és a Perfect Eye Lash Academy alapítója és tulajdonosa. Szempillastylist, tréner, nemzetközi zsűri, többszörös magyar és Európa bajnok.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a hobbim a munkám is egyben.

9 éve ismerkedtem meg a szempillahosszabbítással, azóta pedig saját technikámat is kifejlesztettem, szem előtt tartva a minőségi és tartós munkát, ami számomra elengedhetetlen. Az évek során fontos volt számomra az eredmény és a tapasztalatszerzés, hiszen vallom, hogy ettől lehetek hiteles tanulóim számára is. 2016 óta nemzetközi és világ szinten is kimagasló eredményeket sikerült elérnem, a legjobbak között mérettethettem meg magam, összesen 8 alkalommal állhattam dobogóra. Az elmúlt időszakban már a tanulóim indulnak versenyeken és érnek el szép eredményeket, míg én inkább zsűriként és szponzorként veszek részt a magyar és a nemzetközi versenyeken egyaránt.

2019-től Nelly Soimina nemzetközi trénere is vagyok, akihez személyesen utaztam ki Kazahsztánba elsajátítani a technikáját, így Magyarországon én vezethettem be az egyedülálló Bordeaux Mega Volume technikáját.

Régóta dolgozom saját márkámon és Akadémiámon, amelyet a hosszú évek tapasztalatai és eredményei inspiráltak. A Fejes Adrienn Lash Academy és a perfecteye.eu webshop termékei mind a tanulók és mind a stylistok minőségi munkájához szeretne hozzájárulni, amivel közösen emelhetjük a szakma színvonalát, immáron nemzetközi szinten is. Hiszem, hogy a minőség, a maximalizmus és a kitartó munka a hosszantartó siker titka!

Eredményeim:

  • 2016. október - november Kétszeres Magyar bajnok volume kategória
  • 2017. Bergamo, Olaszország 2.helyezett Volume Expert kategória
  • 2017. 2.helyezett Online lash Competition Sexy Lashes kategória, Prága
  • 2017. 2.helyezett Oscars Online Lash Competition Mega Volume Expert kategória (Anglia)
  • 2018. Top 5 Világbajnokság Volume kategória Párizs
  • 2018. Európa bajnok, Dramatic Volume Expert kategória, Alicante, Spanyolország
  • 2018. Oscars Online Competition 2nd edition 3.helyezett
  • 2018. decemberben az év Szempilla Stylistja
  • 2019. Nelly Soimina /Bordeaux Mega Volume/ nemzetközi trénere.