Értékteremtő Masterclass - Háromnapos intenzív képzés
Háromnapos intenzív képzés – önismeret és szakmai fejlődés egyben
1. nap: Önismeret és vállalkozásfejlesztés – kapcsolat önmagunkkal és vállalkozói énünkkel, valamint ezek hatása a vállalkozás látható eredményeire.
2. nap: Szakmai elmélet és gyakorlat modell nélkül – az alapok tiszta és érthető elsajátítása.
3. nap: Szakmai gyakorlat – mélyebb rálátás és gyakorlati megvalósítás.
Miért éppen velem töltsd ezt a három napot?
Több mint tizenkét éve vagyok jelen a szakmában, és ez idő alatt önazonos tudtam maradni. Nem adtam fel az értékeimet, nem siettem a tömeggel, és nem kerestem a könnyű utakat. Mégis eljutottam a szakma csúcsára – azon a területen, ami nekem igazán számít:
az emberi kapcsolódásban,
a személyes jelenlétben,
a nyugalomban végzett, kiteljesedett szakmai munkában,
és nem mellesleg egy stabil, biztonságos anyagi háttér megteremtésében is – ami soha nem volt hivalkodás tárgya, hanem annak a természetes hozadéka, hogy megtanultam megelégedni és tiszta szakmaiságra építeni.
Miközben mások rohanva próbálnak vendégeket kiszolgálni, én megtanultam nemet mondani, hogy megőrizhessem a minőséget és a tisztánlátást. Így építettem fel olyan vendégkört, amely megbecsüli az időt, a szakmaiságot és a kapcsolódást. Ennek köszönhetően a munkám soha nem lett kényszer vagy futószalag – hanem egy nyugodt, tartalmas és kölcsönösen építő folyamat.
Miben más ez a képzés, mint a szokásos vállalkozásfejlesztő programok?
A legtöbb képzés az üzleti stratégiáról, számokról és gyors megoldásokról szól. Én viszont máshonnan indulok: belőled.
Mert amilyen a belső világod, olyan lesz a vállalkozásod is. Ha félelmek, téves minták vagy bizonytalanság akadályoznak, akkor hiába van a kezedben a legjobb üzleti terv – előbb-utóbb meg fogsz állni. Ezért nálam a szakmai tudás és az önismeret együtt van jelen. Nem csupán technikai fejlődést kapsz, hanem azt a belső erőt és tisztánlátást, ami nélkülözhetetlen a hosszú távú sikerhez.
Sokan keresnek meg azzal, hogy online tanfolyamokat vásároltak, de végül semmire sem jutottak velük. Nem véletlenül. Az igazi változás nem letölthető videókból születik, hanem valódi kapcsolódásból, személyes jelenlétből és hiteles kísérésből.
Ezért hoztam létre ezt a háromnapos, legfeljebb kétfős képzést, hogy minden figyelmet megkaphass, ami valóban előrevisz.
Mit ad ez a három nap?
Nem könnyű utat, hanem valós tapasztalatot, tisztánlátást és új perspektívát. Azt a lehetőséget, hogy szembenézz mindazzal, ami támogat, és mindazzal, ami akadályoz téged.
44 évesen bátran kijelenthetem: megjártam a sikereket és a mélypontokat, és tudom, mit jelent újra és újra felállni. Ezért tudok felelősséggel és alázattal segíteni azoknak, akik készen állnak arra, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is megerősödve induljanak tovább.
Több mint tizenkét éve dolgozom a szakmában, és ma is folyamatosan tanulok és fejlődöm – mert hiszem, hogy a hiteles szakmai munka sosem zárul le, hanem mindig újabb távlatokat nyit.
Ez a három nap nem csupán képzés. Ez egy találkozás önmagaddal – és egy új kezdet lehet a vállalkozói utadon.
Praktikus információ: A képzés egyszerre maximum 2 fő számára elérhető.
Ár: 250.000 Ft/fő