Volume technika képzés (2-8D)

A volume a szempillázás magasiskolája! Nekem a személyes kedvencem, hisz ezzel a technikával valóban varázsolni, átformálni, alkotni tudunk. Már az első versenyemen is volume kategóriában indultam, hisz ez jelentette számomra a legnagyobb kihívást, és a végeredmény pedig magáért beszél. A világon a legelterjedtebb és legközkedveltebb technika, melyet mindenki meg akar tanulni. Olyan technikát, stylingot, frame vonal kialakítást ismertetek meg veled, mely megállja a helyét akár a szalon munkában akár egy versenyen egyaránt, ahol időre és stressz nyomása alatt kell teljesítened.

Sok technikát kipróbáltam az évek során, végig jártam a szamár létrát és hiszem, hogy a kevesebb néha több. Híve vagyok az egyszerű, érthető, használható dolgoknak mellyel a tanulóimat segítem, inspirálom, hisz fontosnak tartom, hogy elégedetten és sikerélménnyel távozzanak a képzések befejeztével, így könnyebben megy a gyakorlás is mikor már nem állok mellettük.

Ha felkészültnek érzed magad, az alap és haladó képzésen is túl vagy, és úgy érzed kész vagy már átadni magad a volume csodálatos világának, akkor jelentkezz 1 napos intenzív képzésemre, melyben megtanulhatod a 2-8D fanok kialakítását, minőségi anyagok használatát. Megmutatom melyek azok a szabályok melyeket mindenképp be kell tartanod ahhoz, hogy ne károsítsd a természetes szempillákat, és elárulom mi a titka a tartós volume szetteknek! Emeljük együtt a szakma színvonalát! A workshop elvégzéséről oklevelet kapsz!

Kiknek ajánlom 2-8D volume műszempilla képzésemet?

  • Akik szeretnék megtanulni a tökéletes volume szettek építését.

  • Akik szeretnék elsajátítani a 2-8D lashfanok kialakítását, minőségi anyagok használatát.

  • Akik kifejezetten az én volume technikámat szeretnék kitanulni.

  • Akik lélegzetelállító és tartós volume szetteket akarnak építeni vendégkörüknek!

Időtartam: 1 napos kiscsoportos képzés (max.3 fő) / 8 órában

1.nap:

08.00-10.30-ig Elmélet: Volume technika alapjai

10.30-11.30-ig Különböző Volume szettek készítése

11.30-12.00-ig Ebéd

12.00-16.00-ig Gyakorlat modellen

A képzésén a saját márkás Perfect Eye anyagaimmal dolgozunk, így lehetőséged van kipróbalni mindent, ráadásul a képzés végén kedvezményesen is tudsz vásárolni a Perfect Eye termékekből.

 

Férőhelyek: maximum 3 fő!

Ár: 140.000 Ft

Az ár tartalmazza a képzés sikeres elvégzéséről, névre szólóan kiállított Oklevelet és egy 10%-os, örök érvényű kedvezmény kupont, amelyet a Perfect Eye webshopban tudsz felhasználni!

Modellt a tanuló biztosít magának. Ha nem tudod megoldani, jelezd kérlek felém a jelentkezésed után közvetlen!

 

Visszajelzések:

"Azért írok, hogy elmondjam, hogy igaz, hogy még nem voltam túl sok képzésen, de el sem tudtam képzelni, hogy a volume az én világom lesz! Viszont tegnap a lehetetlen is megtanulhatónak tűnt a te segítségeddel! Nagyon köszönöm, és igyekszem gyakorolni!"

"A képzésed előtt nem sokkal kezdtem el volumeozni, és azt hittem akkor, hogy nagyon jól megy. Aztán mikor elmentem hozzád, akkor rájöttem, hogy semmit sem tudok. Nem akartam elhinni, hogy eddig mindent rosszul csináltam, de akkor nagyon egyenesen és őszintén megmondtad, hogy ez így nem jó! Viszont ezt az őszinteséget és egyensséget meg kell, hogy köszönjem, mert nélküled nem indult volna el egy változás. Ami most 2. helyezést hozott nekem egy nemzetközi online versenyen. Azóta sok képzésen vettem részt, de az igazi stabil volume alapot te adtad nekem."

"Hétfőn egy újabb oktatáson vettem részt. Hálás vagyok, hogy ismét Adritól tanulhattam! Nem titok, nekem ő a példaképem a szakmánkban. Egy hosszú, tartalmas napot töltöttünk együtt, aminek minden egyes percét élveztem! Csak úgy szívtam magamba az új információkat, az új technikáról nem is beszélve! Elindított a volume világába, amire eddig mumusként gondoltam, viszont az oktatás óta alig várom, hogy csipeszt foghassak, és készíthessem azokat a kis fanocskákat!"

 

UTÓKÖVETÉS

Ha a képzés elvégzése után úgy érzed, szükséged van még személyes konzultációra, lehetőséget biztosítok rá, hogy 3-6 hónapon belül vissza gyere egy 4 órás privát konzultálásra, amely keretében ellenőrizzük a technikádat, átbeszéljük a kérdéseidet! Az utókövetés során egyedül Te leszel, így maximálisan csak Veled foglalkozom!

A 4 órás (08.00-12.00) privát konzultáció kedvezményes ára, a képzésben résztvevőknek: 80.000 Ft

Időpontot foglalni minimum 3 héttel a képzés időpontja előtt szükséges!

A mező kitöltése kötelező!
A mező kitöltése kötelező!
Időpont választása kötelező!
Az Adatkezelési szabályzat elfogadása kötelező!